A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület 2016. április 8, 9, 10-e és 15, 16, 17-én rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXI. Találkozóját Magyarcsernyén, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnerségével. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénnyé nyilvánította.
A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója már 21. éve az amatőr társulatok találkozója és versenye, ahol az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, és több kategóriában díjakat oszt ki. A találkozót minden évben más-más délvidéki településen rendezik meg, így megmozgatva a kistelepülések közösségét, bevonva azokat a szervezésbe, valamint a közönség soraiba.A szervezők várják a Vajdaságban működő színjátszó csoportok jelentkezését a vajdasági magyar műkedvelő színjátszás szemléjére.
A benevezés határideje 2016. március 10.
Jelentkezni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapjának online felületén lehet:
http://vmmi.org/index.php?ShowObject=vmasztform&id=9910
A jelentkezés feltételeiről a Szervezési szabályzat ad tájékoztatást.
A Találkozó nem tréfamester! A Találkozó továbbra is, s csakis a színjátszó csoportoknak köszönhetően: Szüntelen keletkezés!
A Találkozóval kapcsolatban érdeklődni lehet Hajvert Lódi Andreánál a 062/566-234-es telefonszámon, vagy e-mailben a lodiandi@gmail.com címen.
A magyarcsernyeiek első alkalommal lesznek házigazdái a rendezvénynek. Élvezzék Önök is a vendégszeretetüket!
Díjak
A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. A találkozó további díjai: a Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; a Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; a Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; a Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; a Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; a Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; a közönségdíj.